Találkozás a Pécsi Magyar–Finn Társaság képviselőivel 2018. szeptember 28-án

Már közel három évtizedes hagyománya van annak, hogy a budapesti állomáshelyüket elfoglaló finn új nagykövetek megbízólevelük átadását követően – a Pécsi Magyar–Finn Társaság kezdeményezésére – első vidéki úticélként Pécset választják. 2018-ban sem történt másképp: Markku Virri magyarországi szolgálata első magyarországi hónapjában, alig három héttel azután, hogy megbízólevelét átadta a köztársasági elnöknek, szeptember 28-án Pécsre látogatott. Kíséretében volt felesége, Terttu Virri és a Helsinkiben matematikai tanulmányokat folytató egyetemista lányuk, Maria, valamint Peregi Dóra nagykövetségi programkoordinátor.

Első pécsi programjuk a Pécs–Baranyai Kereskedelmi és Iparkamaránál, volt, ahol a dr. Síkfői Tamás elnök és Rabb Szabolcs titkár tájékoztatták a diplomatát Pécs és Baranya gazdaságáról és a jövőre vonatkozó tervekről. Ezt követően a városházán dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő és dr. Őri László alpolgármester fogadták a vendégeket, és adtak tájékoztatást a megyeszékhely múltjáról, jelenéről, aktuális kérdésekről, valamint a Pécs és Lahti között 1956-ban kezdődött testvérvárosi együttműködésről és más finn kapcsolatokról.

A pécsi finnbarátok 1974 tavasza óta működő egyesületének képviselőivel – alapítókkal, jelenlegi vezetőkkel – a közösség állandó otthonában, a Civil Közösségek Házában találkozott Markku Virri és kísérete. Anja Haaparanta, Győrfi Csabáné, dr. Andrásfalvy Bertalan, dr. Végh József, Szatyor Győző és Fábián Zoltán beszámoltak a közösség tevékenységéről, a lahti magyarbarátok szervezetével való jó együttműködésről, közös programokról, de szó volt arról is, hogy miként alakult ki a személyek, családok kapcsolata, tartós barátsága. Hangsúlyozták a nagykövetség Finnország mindenkori segítségét a programokhoz (finn előadókkal, kiállításokkal, filmekkel stb.). A diplomata megígérte, hogy követi elődjei példáját, figyelemmel kíséri és támogatja a Pécsi Magyar–Finn Társaság tevékenységét. A látogatás befejeztével finn kiadványokat adott át az egyesületünknek, majd búcsúzóul – feleségével és lányával – elismerő mondatokat írt be vendégkönyvünkbe.

A pécsi program rövid belvárosi történelmi sétával folytatódott, majd a dr. Miseta Attilával, a Pécsi Tudományegyetem rektorával való találkozással fejeződött be.

Másnap Markku Virri és kísérete Geresdlakon részt vett az immár tizenkettedszer megrendezett gőzgombóc-fesztivál néhány eseményén, találkoztak dr. Habjánecz Tibor polgármesterrel, valamint a helyi finn kolónia tagjaival, a „geresdlaki finnekkel”, élükön Mauri Vänskävel, az „első fecskével”.

A kétnapos programon – a látogatás házigazdájaként – mindvégig ott volt Kator György, Finnország pécsi tiszteletbeli konzulja.

A nagykövet úr megígérte, hogy újra ellátogat Pécsre, Baranyába. Örömmel várjuk vissza!

Markku Virri nagykövet és kísérete a Pécsi Magyar–Finn Társaság képviselőivel
(Balról jobbra: Maria Virri, Szatyor Győző, Terttu Virri, Andrásfalvy Bertalan, Markku Virri, Anja Haaparanta, Győrfi Csabáné, Fábián Zoltán, Kator György, Végh József, Peregi Dóra)

További képek a Civil Közösségek Házában tartott találkozóról: kölcsönös tájékoztató –  beszélgetés – Finnországot bemutató kiadványok átadása a pécsi finnbarátoknak – a Virri vendégkönyvi bejegyzésének felolvasása:



(Szöveg: Végh József – fotók: Szalóki Réka és Végh József)